Tiszteletem kifejezéséül teszem ide ezt a beszélgetést Kemény Dénessel.
Tisztelem Őt. Miért? Például, mert amikor egy interjúban valamikor egy riporter
megkérdezte tőle mit gondol, miért van az, hogy ennyi ember tiszteli őt,
gondolkodás nélkül válaszolta talán azért, mert sosem akartam, hogy
tiszteljenek. Sokat jelent nekem ez a válasz, sokat elmond ez a gondolat. Nem
tudom vannak-e valóban példaképeink és kellenek-e, de nekem Ő az. Sok
mindenben: alázatban, professzionalizmusban, emberségben, kitartásban, szenvedélyben
és szenvedélyességben, elkötelezettségben, pedagógiában, hitben, tudásban és
önelemzésben is. Sok gondolat és mondat sokféle szempontból átgondolandó
számomra ebből a beszélgetésből. Egyvalamit kiemelnék most. Kevés, nagyon kevés
ember van mai világunkban, kicsiny országunkban, aki kimonja "ez az én felelősségem, hibáztam". Mondjuk már pusztán
ez is tiszteletre méltó. Megéri ellesni.
Vannak óriási teljesítmények, melyek évek napi munkájával jönnek létre. És
van média marcang, melyet persze bizonyos pozíciókban el kell fogadni. És van
az is, hogy tán emberséges lenne megérteni, hogy vannak pillanatok, amikor
illik egy kicsit várni, illik szusszanásnyi időt adni a pihenésre, a
töltekezésre, az átgondolásra, ha már valakinek megvan az a képessége, hogy
átgondolja önmagát és a munkáját.
Mindegy, ide teszem főleg tiszteletből és azért is, hátha mások számára is
gondolatébresztő, vagy inspiráló gondolkodásmód, világlátás. A tiszteletemet
úgysem tudom szavakban kifejezni.