Hátrányos helyzetű fiatalokkal töltöttem két napot

2012. május 25-26.

22 halmozottan hátrányos helyzetű fiatallal - akik egy kollégiumban élnek és tanulnak Kiskunfélegyházán - töltöttem el két napot egy tanyán. Arra kértek, építsünk csapatot. Két nap alatt? Ez ugye, eleve lehetetlen. Viszont gyorsan kiderült, nem is kell csapatot építeni, mert annál erősebb, együttműködőbb csapatot, megkockáztatom közösséget, még talán életemben nem láttam, mint ez a 22 nehéz sorsú fiatal. Valójában egész este tátott szájjal bámultam azt, ahogyan közösen elkészítették a bográcsban főzött vacsorát úgy, hogy mindenkinek megvolt a maga dolga, mindenki tett valami apró munkát a közösbe. Volt aki a tüzet rakta, volt, aki húst vágott fel, mások krumplit pucoltak, közben egy kis csapat megterített, kenyeret szeletelt... Közben nevettek, játszottak, egymásra figyeltek. Ha valakinek rossz kedve volt, jó érzékkel vigasztalták, törődtek egymással. A vacsora persze isteni volt, és a mosogatás és rendrakás észrevétlenül megtörtént.

Másnap komoly gyakorlatokba fogtunk. Beszélgettünk arról, ki hogyan látja, éli meg a csoport életét. Szó esett őszinteségről, jelenlétről, megértésről, elfogadásról, bizalomról, erősségekről, jövőképről. Megnyílások, gesztus-ajándékok, örömkönnyek. Okos, nagyszerű fiatal emberek!

A háttérben pedig elmondhatatlan sorsok, mélyszegénység, széthulott családok, önbizalom hiány, értéktelenség érzés, önsanyargatás, önvád, alkalmatlanság érzetek. Sorsközösség. Összetartás és összetartozás, halovány remények, vágyak. Akarat, küzdelem, tudásvágy.

És EGY pedagógus, a 22 nehéz sorsú fiatallal, a tanyán, a hétköznapokban, akiből sugárzik az egészséges szeretet. Aki egyszerre figyel a csoportra, és benne minden személyre. Mindannyiuk életét ismeri, gesztusaikat is érti, aki mindig pontosan annyi figyelmet ad, amennyi szükséges. Egy kollégiumi nevelő tanár, aki körül a múltjuk által megtépázott fiatalok egyszerűen boldogok. Gratulálok Zsolt. Szép munka. Ez PEDAGÓGIA!

Csak annyit tudtunk tenni, mert annyit kellett tenni, hogy tudatosítottuk mindannyiukban, hogy ez egy nagyszerű csapat. Hajrá tovább!

Különben meg nem hiszek a csapatépítésben tréning formában. A csapattá érés a hétköznapok titka. Igaz, nem árt néha megállni egy pillanatra (2 napra), és megnézni hol tartunk, hogy vagyunk, mit tehetünk  még egymásért. És külső szemek (trénerek) tükrében megérteni: nagyszerű csapat vagyunk. Itt és most ennyi történt. Nem kevés, nem sok. Bár a 22 halmozottan hátrányos helyzetű fiatalnak valójában MINDEN.